Emese születésnapi meglepetése...

Szia, én Emese vagyok, egy vagány kis vidéki lány. Összeszedtem a bátorságom, hogy leírjam neked, hogy vesztettem el én. Jó?

Az én esetem elég szokványos - gondolom. Régen jártam már egy fiúval, csak soha nem volt alkalmunk egymásnak esni. Meg persze mindketten féltünk is egy kicsit a dologtól.

Aztán egyszer úgy alakult, hogy épp a születésnapom volt, apukája meg anyukája viszont elutazott pár napra. Az én őseim sosem engedik, hogy otthon bulit rendezzek, úgyhogy még meg is könnyebbültek, amikor azt hazudtam, hogy az egyik osztálytársnőm megkönyörült rajtam, és nála rendezzük az én "zsúromat". Az a kis zsúr! Képzelheted!

Persze senki nem volt ott kettőnkön kívül. Anyuék úgy tudták, hogy a "lánynak", akihez mentem, nincs telefonja. Abszolút lebukásmentes helyzet, nem?

Péter gyönyörűen feldíszítette a szobát, mire odaértem. Gyertya, tüllök, de még valami extra keleti füstölőt is beszerzett a drága. Ahogy átléptem a küszöböt, már elbódultam. Persze azért magától a helyzettől is. Ó, mmmmmmmh..., hogy milyen erotikus fiú ez a Péter... ah..., jobb erről nem beszélni, mert tényleg egész tűzbe jövök.

Gyorsan megvacsoráztunk, mert mindketten tudtuk, hogy eljött a nap. Tudtuk, hogy mi következik.

Úgy mosogattunk, mint a villám, de Péter már minden kanál és tányér között a nyakamba csókolt. Ezt még sohasem csinálta eddig. Mire befejeztük, már mindketten a plafonon voltunk. Akkor belenézett a szemembe, és lassan húzni kezdett a szoba felé.

A hálóban már meg volt ágyazva. Péter gyengéden lefektetett a takaróra, és remegő kézzel bontott ki ruhácskámból. Magam is úgy reszkettem, mint a nyárfalevél. Tudta, hogy vigyázni kell, úgyhogy nem rohant ajtóstól a házba. Érzékien csókolgatni kezdte a szemérmemet, és egyre jobban tűzbe jöttünk ettől. Teljesen felpörögtem, és hangosan kezdtem nyögdécselni, amitől még jobban felizgult. Ó, oh... oh... azok a hangok, amikkel felelt nekem! Csodálatos szimfóniát játszottunk együtt. Annyira magán kívül volt, hogy elszakította az ingét, ahogy letépte magáról.

Szorosan átölelt, és úgy hozzámbújt, mintha össze akarna nőni a testemmel! De mmmmmmmh... én is így éreztem! Fenemód izgató volt, ahogy nyomult, és a melleimhez dörzsölte erős mellkasát. Ott izgett-mozgott a lábaim között, és egyikünk sem merte elkezdeni az Igazit! Aztán - csak úgy véletlenül - egy kicsit a helyérecsúszott a drága. Ezt mindketten megéreztük, és Péter nem bírta tovább. Felüvöltött, mint a hímoroszlán, és hatalmasat taszított a csípőjén. Nekem könny szökött a szemembe a fájdalomtól, felkiáltottam, aztán zokogva magamhozszorítottam őt, és szaporán csókolgattam, míg ő már ritmusosan vezetett mindkettőnket a csodálatos beteljesülés felé.

Mennyei percekig így maradtunk. A világ egyetlen szapora szívveréssé vált, melynek egyedül mi voltunk boldog részesei. A kéj borzongató hullámverése egyre feljebb óvakodott a gerincemen, míg végül agyamhoz érve hatalmas robbanással tört magának utat bennem a végre megszületett teljes ember; A Nő! Ez volt az a pillanat, amikor Péter is feljutott a csúcsra. Pihegtünk és zokogtunk egymásra borulva, mert tudtuk, hogy ezzel a nappal valami csodálatos kezdődött közöttünk, de be is fejeződött valami, ami talán ezután már hiányozni fog.

Még pár évig együtt voltunk, és megtanultunk egymástól mindent, amit csak lehet. Ő hagyott el, de a mai napig sem tudom elfelejteni.

Na, jó. Itt az ideje, hogy abbahagyjam a történetem leírását, mert kezdek nagyon szentimentális lenni! Nem is tudod, mmmmmmmh... milyen gyönyörű érzés ezekre a csodaszép dolgokra emlékezni. Nagyon élveztem, hogy megoszthattam Veled és az Olvasóiddal a történetemet. Puszillak, te aranyos.