2010. január 9., szombat

Egy (kis)fiú naplójából - 5. rész

Mikor hazaértem, a nagymama még ébren volt, és kijött az előszobába. Ahogy meglátott, összecsapta a kezét, és azt mondta, hogy "jesszusom, milyen ruha ez rajtad?". Mondtam, hogy a KisJoe adta rám, hogy az ünneplős ne koszolódjon össze. A nagyi erre csak nézett, majd azt mondta, hogy húzzam le. Még jó, hogy nem vette észre, hogy a harisnya nincs rajtam.

Másnap reggel, mikor felébredtem, a nagymama azt mondta, hogy vigyem vissza a KisJoe-nak a ruháit, és hozzam el az enyémet. Kezembe nyomott egy reklámszatyrot, hogy abban van a ruha, én meg elmentem KisJoe-hoz. Ő volt csak otthon egyedül. Odaadtam neki a szatyrot. Mondta, hogy üljek le a szobájában, mindjárt jön ő is. Aztán egy ordítást hallottam, majd azt, hogy KisJoe azt mondja "miaszarez?". Kérdeztem, hogy mi a baj, erre bejött és az ölembe dobta a tegnapi farmert. A térdén levő szakadás szépen be volt foltozva egy darab sötétkék dzsörzével. Kérdeztem, hogy mi a baj vele, hiszen úgyis lyukas volt. KisJoe némán a foltra mutatott. Mondtam, hogy mi a gond vele, hiszen az én ünneplős nadrágom is ebből van. "Éppen ez az" mondta KisJoe, majd előszedett egy ollót, és elkezdte felfejteni a foltot. Nem értettem, mi a baja, de segítettem neki. Mikor készen lettünk, kicsit megbékélt, és azt mondta, hogy most elszívjuk a békepipát. Behozott egy doboz cigarettát, meg gyufát. Mondtam, hogy én még sosem cigarettáztam, de erre azt mondta, hogy a tegnapi este után éppen itt az ideje. Nem értettem, mi az összefüggés. Mondtam is neki, de csak röhögött, meg azt mondta, hogy sok mindent kell még megtanulnom. Rágyújtott, és az én számba is bedugott egy cigarettát. Elég száraz volt a vége. Odatartotta a végéhez a gyufát és mondta, hogy szívjam. Én szívtam is erősen, aztán ki is köptem, mert a füst kaparta a torkomat. Ezen persze KisJoe röhögött, és újra a számba tuszkolta a cigarettát. Megint meggyújtotta, ezúttal nem köptem ki. Bíztatott, hogy szívjam csak, mintha mélyeket lélegeznék. Hát én szívtam, majd megfulladtam.

Mikor a feléig elégett, megkérdeztem, hogy nem lehetne-e abbahagyni, mert elég furcsán érzem magam. KisJoe azt mondta, hogy elnyomhatom, ha akarom, és ha gond van, szemben van a WC. Ezt persze megint nem értettem, de hamarosan rájöttem, mire gondolt. Éppenhogy kiértem a WC-re... Igen pocsékul éreztem magam. KisJoe azt mondta, hogy az első tíz szálnál ő is rosszul volt. Mivel hamarosan haza kellett mennem, kimentem a fürdőszobájukba, hogy keressek valamit, amivel elvehetem a szám borzalmas ízét. Találtam egy kis darab szappant, gondoltam, ha a kezet tisztítja, akkor a szájra is jó. Fogtam a ruháimat, elköszöntem KisJoe-tól, és elindultam. A házból kilépve a számba vettem a szappant. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó illatú szappannak ennyire rossz ize van. Mire hazaértem, már négyszer kellett kiköpnöm a habot. A házunk sarkánál a szappant is kiköptem. Érdekes, hogy sokkal kisebb volt, mint mikor bevettem.

Szerencsére a nagymama semmit nem vett észre az egészből. Fél óra múlva készen volt a vacsora. Már a szaga sem tetszett, de mikor beléptem a konyhába és megláttam a tojásrántottát, újból a WC-be kellett rohannom...

(folyt.köv.??????)

2010. január 2., szombat

Egy (kis)fiú naplójából - 4. rész

Bementünk egy másik szobába, ahol szintén sötét volt, de végre csend, a szőke elengedte a kezemet, valami suhogásokat hallottam, meg mintha valaki cipzárt húzott volna le, de hogy ki lehetett, azt nem tudom, mert rajtunk kívül senki nem volt ott, legalábbis nem szólt, mikor bementünk. Már kezdte a szemem megszokni a sötétet, mikor a lány megfogta a kezemet, és az ágyhoz húzott. Mondtam neki, hogy nem alhatok itt, mert a nagymama vár otthon, meg a macim sincs itt, de csak nevetett. Azt mondta, hogy nagyon jópofa vagyok, meg hogy "gyere mááár ééédes". Itt ma mindenki megbolondult? Leültem az ágyra, erre a kezét megint a nyakamba tette, a fülembe lihegett. Hogy ez micsoda hülye szokás! Lerántott az ágyra.... és ami ezután történt, azt nem tudom leírni! Ilyet még sosem tapasztaltam.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor magamhoz tértem, de igen furcsán éreztem magam. Mintha egészen hazáig futottam volna, annyira el voltam fáradva, és pisilnem is kellett.

Valaki szuszogott mellettem. Megnéztem, a szőke lány volt. Akkor vettem észre, hogy valaki levetkőztetett. Gyorsan felhúztam a ruháimat, és kimentem a szobából. KisJoe-t kerestem. Bementem abba a szobába, ahonnan a zene bömbölt, végre kitapogattam a kapcsolót, és felkapcsoltam a villanyt. KisJoe a fotelban ült, ölében a lány, akivel bejött a szobába. Valamit éppen keresett a lány trikója alatt, és mikor felkapcsoltam a villanyt, azt mondta, hogy "marhaállat". Mondtam neki, hogy mennünk kellene, mert a nagymama idegeskedni fog, erre a lány felnevetett. KisJoe sóhajtva felállt, "debarom", mondta a lánynak, aki erre mégjobban nevetett (hogy beszél ez a lányokkal!). Elindultunk haza.

KisJoe kérdezte, hogy "namivolt?" de erre nem tudtam mit mondani. Ez meg csak röhögött, és azt mondta, hogy mostantól kezdve felnőtt vagyok. Hogy miből gondolta ezt?