2009. november 28., szombat

Ágnes a tengeren...

Helló! A nevem Ágnes. Szeretkeztél már hajón? Nekem is csak nemrég sikerült, ráadásul ez volt az első szexuáluis élményem, de felejthetetlen élmény! Neked azonban szerencséd van, hogy ilyen frissen elolvashatod tőlem! Figyelj csak!

A nyárra összegyűjtöttem egy kis pénzt, és egyhetes hajóútra mentem a Földközi-tengeren. Képzeld csak el, még a szüleimet is sikerült meggyőzni, hogy ne aggódjanak, és elengedtek! A Nap szinte éget, ahogy a fedélzeti napozón fekszem. Még a ruganyos nyugágy is szinte izzik alattam. Hosszú, fiatal, bronzbarna combjaimra néha tajték csöppen, ahogy egy nagyobb hullámmal találkozunk.

Mikor ritkán-ritkán vékony kis bárányfelhô kúszik fölénk, hűs szellő támad, amely jólesően simogatja felforrósodott pórusaimat. Ilyenkor résnyire kinyitom a szemem, és a tenger csodálatos habjaira tekintek.

Hatalmas csend van, csak halk csobogás jelzi, hogy úton vagyunk. Telnek a percek és az órák, és úgy érzem, hogy ez már maga a paradicsom.

Az első három nap így telt. Ezzel az édes semmittevéssel. Még enni is ritkán jártam le a fedélzetről. Amikor kissé körülpillantottam, mindig ugyanazt a matrózt láttam, aki mohón falta testemet a gyönyörű mélybarna szemével.

Csinos, izmos, fiatal fiú volt. Huszonöt év körüli. Nem volt rangja, egyszerűen csak egy matróz. Nagyon romantikus, nem igaz?

A negyedik napon kicsit szemeztem vele. Felbátorodott és közelebb jött. Így telt el a délután, hogy néztük egymást. És mosolyogtunk. Mosolyogtunk a legtűzőbb aranyfényben, és mosolyogtunk a bíbor alkonyatban is. Aztán mikor egy pillanatra behúnytam a szemem és újra kinyitottam, eltűnt. Szinte úgy éreztem, csak álom volt az egész.

Másnap már kora hajnalban kifeküdtem a napra. Még nem ébredtem fel egészen; lehúnyt szemmel hevertem és ábrándoztam. Egyszercsak puha érintést éreztem a bokám körül. Épp csak kilestem hosszú pilláim alól, és már láttam is, hogy Ő az!

Nem vette észre, hogy ébren vagyok. Érzékien, lassan simogatott. ah... mmmmmmmh... Egészen belefeledkezett. Erős, meleg ujjaival finoman végigcirógatta lábfejemet, és alig hallhatóan felsóhajtott. Rájöttem, hogy szerelmes lett belém.

Nem árultam el magam. Hagytam, hogy ujjaival lassan végigzongorázza combomat. Ihletetten, oh... szinte áhitattal vette birtokba testemet. Végigborzongott gerincemen a gyönyör. ah... Nagyon ügyes fiú volt.

Legalább negyedóra eltelt, mire a szerelem szertartásának hódolva elért bikinim szegélyéhez. Ott megtorpant egy pillanatra, majd újra megindult, lassan tapogatózva mmmmmmmh... szeméremdombom felé. Még mindig nem akartam megzavarni. Továbbra is behúnyt szemmel feküdtem, és ah... oh... élveztem izgatott érintését.

Egészen felbátorodott. Fölémhajolt, és lehelletfinom csókot nyomott ajkaimra. Nem bírtam tovább. Felnyitottam a szemem, és karjaimmal határozottan körülfontam testét. Megrezzent, ahogy megértette, hogy régóta figyelem, de nem húzódott el. Megint mosolygott, és újra megcsókolt. mmmmmmmh... az a száj, ha újra érezhetném! mmmmmmh...

Magamrahúztam őt, és eszeveszett csókolózásba kezdtünk. oh... Kezeivel tovább folytatta testem felfedezését, és fantasztikus ügyességgel szabadított meg fürdőruhámtól, míg én hófehér matróznadrágjának elejét gombolgattam.

A kelő Nap most érte el teljes nappali fényét. Ahogy a vakító sugarak elomlottak a tengeren, minket már meztelenségünk teljes díszében találtak.

oh... Gyönyörű percekig szítottuk egymásban a szerelem tüzét, majd matrózom határozott mozdulattal tett a magáévá. mmmmmmmh... Felsikkantottam, de az éles fájdalmat egyetlen szempillantás alatt felváltotta valami szokatlan, eddig még nem érzett, csodállatos érzés... A kelő nap aranyló sugarai élesen kirajzolták előttem Matrózom sziluettjét, miközben érzékeink csónakján lassan úszni kezdtünk a beteljesülés felé. ah... hamarosan elkapott minket a földöntúli izgalom, és együtt repültünk át a kielégülés tágranyílt kapuján.

Boldogan feküdtünk aztán egymás karjaiban, pihegő testünk továbbra is egybeforrt, a Nap pedig ontani kezdte perzselő aranysugarait...